Bejelentés

Mi történik akkor, ha a reményeiddel ellentétben valóban történik valami szerencsétlenség a lakásoddal, házaddal?

Hogyan fogja megtudni a biztosító, hogy biztosítási esemény történt, és jól jönne a segítség?

Általában ha valakinél beüt a ménkű, akkor hajlamos kétségbe esni, pánikolni, ami gyakorlatilag a lehető legrosszabb, amit csak tehetsz.

Ha rendelkezel érvényes, tartozásmentes lakásbiztosítással, akkor nagy az esély rá, hogy nem maradsz segítség nélkül, nem kell minden javítási munkálatot a saját kasszádra terhelni.

Persze végig kell menni egy bizonyos folyamaton ahhoz, hogy a végén folyósítva legyen számodra a kárenyhítő összeg, de ritka az olyan eset, amikor bírósági ügy lesz a dologból.

Ha úgy hozza a lépés, hogy megtörtént a baj, és azt tapasztalod, hogy kár keletkezett az ingatlanban, illetve valamelyik szomszédos lakás tulajdonosa, lakója jelzi például, hogy ázást, ilyesmit tapasztal, akkor az első teendőd legyen értesíteni a biztosítót! 

Káreset bejelentése

Káreset bejelentése

A hivatalos protokoll szerint abban az esetben, ha biztosítási esemény áll fent, a lehető leghamarabb, számszerűen 48 órán belül, vagy a kár felfedezését követően szintén ennél nem később fel kell venned a kapcsolatot a vállalattal bejelentés céljából.

Ezt több módon is megteheted, de a két leginkább célszerű telefonon, illetve emailben.

Az előbbi azért praktikus, mert gyors, és amennyiben a diszpécser válaszol, azonnal meg is történhet a kárbejelentés, kárfelvétel. 

Ezek a beszélgetések minden esetben rögzítve vannak, szóval ne légy ingerült, lekezelő vagy goromba, még akkor se, ha éppen ideges vagy, előtte inkább próbálj kicsit megnyugodni lehetőség szerint.

A második lehetőség, hogy a megadott címen elektronikus levélben értesíted a biztosítót, itt viszont még több lehetőséged van, mintha szóban tennéd ugyanezt.

Ajánlott például fotókat készíteni a káresetről, és a leírás mellé ezeket is mellékelni, így a társaságnak máris lesz egy hozzávetőleges képe arról, mire is számítson.

Emellett az emailnek minden esetben nyoma marad, visszakövethető, így ha a kárszakértő esetleg nem végezne megfelelő munkát, úgy a korábban küldött leveledre hivatkozva fellebbezhetsz negatív elbíráláskor.

Semmiképpen nem fogod megúszni, hogy szakértő is megnézze és dokumentálja a történteket, hiszen ez számít a hivatalos kárfelmérésnek, viszont így lecsökkentheted a lehetőséget a részrehajlásra. 

Mit ne tegyél?

Mint arról már fentebb szót ejtettünk: semmiképp ne ess pánikba.
Valószínűleg nem Te vagy sem az első, sem pedig az utolsó a Földön, akinek valami baj történt a lakásával, házával, és az olyan eset is ritka, amikor azonnal lakhatatlanná válik egy otthon.
Még ha meg is ijedsz elsőre, igyekezz összeszedni magad és a gondolataidat, és úgy felhívni vagy más módon értesíteni a céget, hogy el tudd mondani a történteket, le tudd írni a kárt.
A másik nagyon fontos, hogy a kárszakértő kiérkezése előtt semmiképpen se kezdj bele javítási munkálatokba!

Még ha ez kellemetlenségekkel is jár, mert mondjuk huzatos lett miatta a lakás, netán nyirkos, penészes a lakótér, akkor sem szabad hozzányúlni, mert ha a megbízott azzal szembesül, hogy a kárnak hűlt helye, netán már folyamatban van a helyreállítás, automatikusan ejti az ügyet.
Amint a hivatalos rögzítés megtörtént és elindult a folyamat, elkezdhetsz a javítással foglalkozni, bár azért megkérdezheted a szakit, hogy érdemes-e.
Ha pozitív választ kapsz, akkor mindenképpen állj neki a helyreállításnak, hiszen romok közt nem lehet élni, viszont arra számíts, hogy az eljárás el fog tartani egy ideig, így a neked megítélt kártalanítás csak utófinanszírozás lesz.

De a később megkapott pénz ugyanúgy értékes, nem igaz?

A lényeg, hogy nem a Te pénztárcádat terheli minden költség. 

Progresszivintezet.hu